2011. március 18., péntek

Túrós-krémsajtos pogácsa

Jobb felbontásért katt a képre, ez a hülye Blogger lerontja a minőséget, nemtommér.:(

Néhány évvel ezelőtt a barátnőm esküvőjén én "gardíroztam" az egyik amerikai srácot (aki mellesleg félig magyar, félig török, csak születésénél fogva amerikai) aki gyökerei ellenére még soha életében  nem evett pogácsát. Addig. Olyannyira az újdonság erejével hatott rá, hogy számolatlan mennyiségben tolta befelé és közben cuki angol akcentussal ismételgette a szót, hogy pogááájccsa....én meg közben olyan büszke voltam arra, hogy magyar vagyok...lám, mi ilyet is tudunk :).

Ez a pogácsa egy improvizáció eredménye. Anya régebben sokszor sütött olyan pogácsát, aminek a tésztájába krémsajt és túró is kellett. Fogalmunk sincs, honnan származott a recept és az évek alatt a feledés homályába merült. Gondoltam, megpróbálom elkészíteni és sikerült.

Légiesen könnyű kis pogácsák ezek, és nagyon etetik magukat. Ja, és 2 nap elteltével sem száradtak ki.


Hozzávalók:

500 g liszt
3 dl tej
5 dkg élesztő
200 g natúr krémsajt (pl. Camping, Medve)
100 g tehéntúró
2 tk só
(nem, nem írtam el, vaj nem kell bele)

tetejére:
1 tojás sárgája
1 ek tej
csipet só
10 dkg reszelt sajt (lehet füstölt, vagy sima és füstölt vegyesen)

Elkészítés:

A lisztet egy tálba szórjuk, elkeverjük a sóval és a közepébe mélyedést készítünk. Belemorzsoljuk az élesztőt, egy csipetnyi cukrot, majd felöntjük egy kis langyos tejjel. Lefedve megvárjuk, míg az élesztő felfut, majd a többi hozzávalót is hozzáadva elektromos mixer dagasztókarjával bedagasztjuk. Akkor jó, ha a tészta szépen elválik az edény falától és szép sima a felülete.

Lefedve legalább egy óráig kelesztjük, majd lisztezett felületen kb. ujjnyi vastagra kinyújtjuk, a tetejét késsel átlósan bevagdossuk és kisebb átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Ezután a két tenyerünk éle között egyenként körkörösen "átsöndörgetjük" (ennél jobb szót nem találtam rá :) ) a pogácsákat.

Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk egymástól 3-4 cm távolságra, tetejüket megkenjük pici tejjel elkevert tojássárgával (egy makulányi sót is tegyünk bele) majd megszórjuk reszelt sajttal. 50-60 fokos sütőben további fél órát kelesztjük. A hőfokot ezután feltekerjük 170-180 fokra és aranysárgára sütjük (kb. fél óra).

11 megjegyzés:

  1. Hogy ez milyen gyönyörűűű! Ideje, hogy pogácsát süssek. Köszi a receptet :)

    VálaszTörlés
  2. Nahát! De szuper, holnap pont túrós pogit akartam sütni, most viszont átgondoltam a receptet ilyenre. De hogy micsoda szép virágod van a mécsesnél... A fehér és ez a zöld nekem nagyon a gyengém... tisztára odavagyok tőle, mert a lelkembe is tavasz költözött tőle! Köszi a receptet és a fotót is :)

    VálaszTörlés
  3. Vea! Köszi! :)

    Bodzablog: igen, éppen ez volt a célom, hogy egy kis tavaszi hangulaltot hozzak ide, ha már az idő nem akarja :( A "virágot" (sajna mű) és a kockás terítőt a Müller drogériában láttam meg egy pár napja és nem tudtam ellenállni (vettem sárgában is :) ) a tálca pedig ikejjás, az is új darab :)egyszerűen imádom, úgy érzem, sokat fog még szerepelni itt:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó ez a recept. Pogácsafüggők vagyunk. Viszem is, ha szabad.
    Gyönyörű a kép, de honnan vettél napsütést?:)))
    Mert nálunk nem süt...

    VálaszTörlés
  5. "A lisztet egy tálba szórjuk, elkeverjük a liszttel és a közepébe mélyedést készítünk."

    Még1x, mit keverünk el mivel? Ezt itt nem annyira értem... 8-)

    VálaszTörlés
  6. Szóval: sóval :) javítottam :p Te kis szemfüles! :)

    VálaszTörlés
  7. Ez a pogácsa amilyen szép, olyan finom. Tegnap olvastam, ma meg is sütöttem :)
    Köszi a receptet és nagyon szépek a fotók!

    VálaszTörlés
  8. Szia barbette, köszi! Itt sem süt a nap (pontosabban most már igen) de amikor a fotó készült, átmenetileg volt egy kis napfény.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon guszta a pogácsád ! És a képek... gyönyörűek! Annyira jók ezek a színek! A tavaszt varázsolják ide elém. :)

    VálaszTörlés
  10. Köszi Szemirámisz! Igen, igyekezem a tavaszt varázsolni ide...olyan jó, hogy végre süt a nap!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails