A fügével való első ismerkedése vélhetően mindenkinek (és itt most hazám fiaira gondolok) a Mikulás -csomagba rejtett, a '80-as években még kuriózumnak számított aszalt fügével kezdődött. Persze az elmaradhatatlan fürt banánnak és pár szem mandarinnal is, amit Mancika néni tett félre a közértben, "ne tessék megmondani, hogy tőlem van, mert kapok ám a főnöktől" alapon. Azóta sem értem, miért kell a fügéket teljesen összepasszírozva, abba a henger alakú nejlonba csomagolni...
A Mikulás - talán a nosztalgia kedvéért - 20 év után is rendületlenül hozza a csomagolt aszalt fügét, az áruházakban már most raklapszámra áll akciós áron. Íze igazából nincs, pontosabban ragacsos-cukros-szirupos, élvezeti értéke számomra nem igazán van. És ezzel nagyon nem vagyok egyedül, tapasztalatból írom. Sőt, sokan az "Ettél már friss fügét?" kérdésre kikerekítik a szemüket, kb. azzal az arckifejezéssel, hogy "Miért, olyan is van?".
Igen, igen, a friss fügével most kezdünk csak ismerkedni, pedig éppen ideje lenne rájönni, hogy a fügét nem abban a formában szüretelik le a fáról/bokorról, ahogy az a Mikulás-csomagban landol.
Saláta fügével, kecskesajttal és dióval
Hozzávalók:
személyenként 1-1 marék rukkola
2 szem füge
5 dkg kecskesajt
2 szem dió
öntet: só, 1 ek olívolaj, fél ek méz alaposan kikeverve
A darabolt fügét, sajtot, durvára vágott diót összeforgatjuk a rukkolával, majd egy tálba tesszük és az öntettel meglocsoljuk. Hűtőben egy órácskát érleljük. Pirítóssal vagy friss bagettel kínáljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése