2011. november 9., szerda

Házi (low carb) marcipán


Házilag marcipánt készíteni igazán nem nagy dolog, főleg ha van egy megbízható késes robotgépünk. Persze senki se számítson cukrász színvonalú marcipánra, már ami az állagát és a színét illeti, de ez az élvezeti értékéből szerintem nem von le semmit. Torta bevonására ugyan nem igazán alkalmas, de készíthetünk belőle bonbont, szaloncukrot, felhasználhatjuk krémekbe, töltelékbe, stb.

Az ipari marcipánt ugyanis két henger közt nagyon nagy nyomás alatt préselik át többször (olyasmin, mint a tésztanyújtó gép), melynek során az összes szemcsét összezúzzák, ezért lesz az állaga teljesen homogén.

Ezúttal megpróbáltam egészségesebb változatban elkészíteni, mert azért valljuk be, a hagyományos marcipán egy merő cukor, még akkor is, ha magas a mandulatartalma. Így nyírfacukorral készült,  de ezt szerintem senki meg nem mondaná. Sem az állaga, sem az íze alapján.

Hoppá, majdnem kihagytam a lényeget. A marcipán lelke egy kevéske keserűmandula (nem aroma), vagy ennek híján keserű barackmag (bioboltokban keressétek), ez adja meg a jellegét, hiszen önmagában a mandulától és a cukortól nem érnénk el azt az ízt. 
Fontos tudnivaló: mind a keserűmandulában, mint a keserű barackmagban -  minimális mennyiségben - egy mérgező vegyület található. (Megjegyzem az édes mandulában is, de szinte elhanyagolható mennyiségben.) Ugyanakkor a keserű barackmag a legjobb B17 vitamin forrás.
Egy kis infó erről: 
A B17 vitamin vagy nitrilozid megjelölés egy nagy csoport olyan vízoldékony, lényegében nem toxikus, édeskés vegyületre utal, amely több mint 800-féle növényben megtalálható. Az egyik leggyakoribb nitrilozid - az amigdalin - amely a legnagyobb koncentrációban bizonyos gyümölcsök magvaiban fordul elő (pl. nektarin, cseresznye, szilva, alma), de mind közül a leggazdagabb B17-forrásnak a sárgabarack magja bizonyult, mely súlyának akár 2,5 százalékát teszi ki a szóban forgó vegyület. A cikk szerint megfelelő mennyiségben fogyasztva a sárgabarack mag megvéd a ráktól, illetve meg is gyógyítja a betegeket. (Forrás itt.)
A sárgabarack (Prunus armeniaca) magjában amigdalin, vagyis egy ciántartalmú glikozid található: az alternatív gyógyászat rákellenes és gyógyító hatást tulajdonít ennek az anyagnak, ezt azonban a tudományos kutatások nem támasztják alá. A sárgabarackmagból így leginkább csak pár szemet érdemes ennünk, de semmiképp sem nagy mennyiséget - a magban az amigdalin mellett egy emulzin nevű enzim is található, és ha a két anyag reakcióba lép egymással, hidrogén-cianid szabadul fel. (...) Egyéni érzékenységtől függően a gyermekeknél már húsz, felnőtteknél pedig negyven-hatvan mag is okozhat súlyos mérgezéses tüneteket - mondta az [origo] kérdésére Nógrádi Katalin dietetikus. Gyermekeknek emiatt ne adjunk három-négy szemnél többet, és a felnőttek se egyenek tíz-tizenöt szemnél nagyobb mennyiséget - tanácsolja a szakember. (Forrás itt.)
A receptben található mennyiség (adagra lebontva) biztosan nem mérgező, de ha valakinek mégis vannak ez irányú félelmei, kételyei, helyettesítse aromával.

Hozzávalók:
200 g héj nélküli mandula porrá őrölve (robotgéppel, vagy kávédarálóval)
10 g keserűmandula vagy keserű barackmag
60 g nyírfacukor/xilit
3 evőkanál víz

Elkészítés: 
A nyírfacukrot egy lábaskában elkeverjük a vízzel és sziruppá főzzük.
A magvakat ropotgéppel alaposan ledaráljuk (a legjobb kávédarálóval, bár úgy időigényesebb). Minél apróbbra sikerül darálnunk, annál homogénebb lesz a marcipánmassza.
Hozzáöntjük a cukorszirupot és alaposan összegyúrjuk. Henger alakúra sodorjuk és fóliába csavarva hűtőben tároljuk.

8 megjegyzés:

  1. Strawberry, nekem is volt egy nagyon hasonló próbálkozásom, csak 1:1 arányban használtam xilitet és mandulát. Szintén vízzel szirupot főztem a xilitből, és remekül formázgattam a marcipánhengerem, aztán tettem egy felfedezést. A xilit, ahogy a szirup hűlt, visszakristályosodott, ergo mire a marcipántömb kihűlt, olyan kemény lett, hogy embert lehetett volna ölni vele. Már gyanús volt mondjuk az is, hogy amikor egy csepp a szirupbúl az ujjamra került, az is rögtön kikristályosodott. Ha a xilit szinte ugyanaz, mint a nyírfacukor, akkor nagyon nem értem, hogy hogy juthattam ennyire más eredményre, pedig én is szeretnék low carb marcipánt bonbonokba :)
    Erinacea (blogger nem engedett be)
    Ja, nem vagyok annyira otthon a házi marcipánkészítésben, inkább venni szoktam, de nem azt amúgy nem invertcukorral csinálják, pont a kikristályosodás elkerülése végett?

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó recept! Elmentettem. :)

    VálaszTörlés
  3. Zsuzsi, (Erinecea) először, a "demó" változatban nekem is kevesebb mandula volt benne, konkrétan a fele, 100 gramm. Viszont szerintem nagyon jött a xilit fura íze, tudod, a nyelveden olyan hűs érzés (egyszer kóstold meg magában) és nagyon édes is volt, ezért daráltam és gyúrtam még hozzá mandulát.

    VálaszTörlés
  4. Strawberry, oké, értem, már vettem egy adag mandulát, szóval próbálkozni fogok :) Igen, xilitből én is kevesebbet használok, mint cukrot (kb. a cukor 2/3-át), de azt hittem, kevesebbel nem áll össze a marcipán :)

    VálaszTörlés
  5. na, dermed a hűtőben! Remélem, mire hazaérek - kb. 7re - addigra már lehet vele dolgozni. Emőke macis bonbonját szeretném, persze alkoholmentesen a gyerkőcöknek mikulásra... :)

    VálaszTörlés
  6. Kinga, remélem jó lesz, majd írd meg, sikerült-e!

    VálaszTörlés
  7. jó lett! Már érik a második adag, bár itt bolti darálmány van, de remélem jó lesz...

    VálaszTörlés
  8. Nos, elkészült. :) Látszik, hogy a tiéd kávédarálón van darálva. :) Enyém kicsit szemcsésebb, de jó lett nagyon! :) Kár, hogy eddig féltem elkészíteni! Köszönöm! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails