2010. november 13., szombat

Libamell vörösáfonyás zöldsalátával


Márton nap tiszteletére - igaz, már elmúlt, de gyanítom, hogy libaságok a háztartásokban e hétvégén kerülnek terítékre, mint ahogy nálunk is.

Sütöttem libapörcöt is: (megjegyzem, életemben először, és meg is lepődtem, milyen egyszerű- a libahájat kockára vágtam és a zsírját kisütöttem, majd szűrőlapáttal kiemeltem, megsóztam. Ennyi.)


Rózsaszínre sütött libamell szeletek zöldsalátával, recept 4 főre:

Hozzávalók:

1 db hízott libamell
só, bors
fejenként egy nagyobb marék vegyes saláta
továbbá: 1-1 marék aszalt vörösáfonya, Thompson mazsola, dió, kevéske libapörc


Elkészítés:

A libamell bőrét négyzetesen sűrűn beirdaljuk, sózzuk, durvára őrölt borssal megszórjuk. Száraz serpenyőben a bőrével lefelé lassú tűzön addig sütjük, míg a a bőréből minden zsiradék kisül, és ropogós-barnára sül. Közben a kisülő forró zsiradékkal időnként locsolgatjuk a tetejét.

A végén a libamellet a húsos oldalára fordítjuk, a gázt elzárjuk és fedő alatt hagyjuk, hogy a hő elvégezze a dolgát. Ez kb. 10-15 perc, ezalatt szép rózsaszínűre sül önmagában.

A mazsolát és a vörös áfonyát kevés langyos vízbe áztatjuk, a diót apróra vágjuk (meg is lehet pirítani, bár én most nem tettem.)

A salátát tányérra rendezzük, meglocsoljuk pici sóval és borssal ízesített olivaolajjal. 

A libamellet vékony szeletekre  vágjuk, ízlésesen elrendezzük a saláta tetején és a lecsöpögtetett mazsolával, vörösáfonyával, valamint a dióval és egy pár szem libapörccel megszórjuk.



Könnyű vacsora, vagy fejedelmi előétel, akár karácsonyra is.

Tipp: kacsamellből és készíthető, és dió helyett pirított fenyőmaggal (pl. karácsonyra) vagy vörösáfonya helyett apróra vágott savanykásabb almával, vagy filézett narancs kockákkal is elképzehető.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails