2011. február 28., hétfő

Az én brownie-m


Tavaly, a blogom indulása után nem sokkal, egészen pontosan a nyolcadik bejegyzésként tettem közzé a saját fejlesztésű brownie-receptemet.

1. akkor kb. rajtam kívül senki nem olvasta  ezt az oldalt
2. a fotót meg inkább hagyjuk :)))

Régóta tervezgetem, hogy lecserélem a fotót, aztán arra jutottam, hogy a brownie-m nem csak hogy új fotót, hanem egy új bejegyzést, s ezáltal talán nagyobb figyelmet is megérdemel. Egy receptes oldal olvasóinak visszajelzése szerint rászolgált erre a kis reklámra :) Van olyan, aki elkészítette, bevitte a munkahelyre és 30 példányban kellett fénymásolnia a receptet. Húúúú, hízik a májam rendesen.  

Anyáék nemrégiben egy elegáns vacsorán ettek brownie-t, valami gyümölcsöntettel és hazaérve - persze minden elfogultság nélkül :) - közölték, hogy egyöntetű megállapításuk szerint az enyém sokkal jobb. Hízik a májam 2.0.

Íme a szori, egy évvel ezelőttről:

Számtalan brownie receptet kipróbáltam, mire - azt hiszem örömmel jelenthetem, hogy - kikísérleteztem a tökéleteset. Legalábbis számomra. Illetve egyelőre? A történet még korántsincs lezárva, csak egy időre. Néhány napja, amikor megszületett és mohón falatoztuk be a konyhaszekrény pultja mellett állva, teli szájjal próbáltam kimondani, hogy "Eszt még tokéletesíteni koll", de aztán rájöttem, hogy nem. Megvan!

Nyilván adott volt az alaprecept: jó minőségű étcsokoládé, vaj, liszt, tojás. A kakópor és a sütőpor kérdésében már megoszlanak a vélemények.

Na de az arányok! Hogy valóban olyan legyen, ahogyan a "Nagykönyvben" elő van írva: teteje koppanós-ropogós, a belseje pedig ragacsos, de már nem folyik. És ezt az állagot kihűlt állapotában is megőrzi.

Volt hogy innen elvettem, onnan hozzátettem, a tojást egyszerűen belekevertem, vagy külön a cukorrral habosra kevertem, próbáltam kakóporral s anélkül, sütőporral és nélküle. A végeredmény ez a recept. Azt hiszem, a titok nyitja nemcsak a hozzávalók arányában, hanem a cukor-tojás habosra keverésében is rejlik.

Természetesen a sütési idő sem elhanyagolható momentum, mert hiába a tökéletes tészta, ha a végén csúszunk el...

A kísérletezések közben bizony arra is rájöttem, hogy a brownie-t nem lehet büntetlenül élvezni. Az egyik próbálkozás ugyanis fruktózzal, diétás, de magas kakótartalmú (60%) étcsokoládéval és Tornaguru csodalisztjével készült. Nem lehetett bántani, de az "ahhoz képest, hogy nem hízlal, finom" jelző a legtöbb, amit mondani lehet róla. Szóval reformtörekvéseim a brownie kalóriaszegény változatának kifejlesztésére kudarcba fulladtak és lezárultak :).

Mondhatni, ha már lúd, legyen kövér.


(Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy azóta sem módosítottam rajta, a receptet kívülről fújom, ha álmomból felkeltenek, akkor is.)

Íme a recept.

Hozzávalók:
150 g 70%-os étcsokoládé
165 g vaj
330 g kristálycukor
120 g liszt
45 g kakaópor
2 ek vaníliaaroma
3 db tojás
csipetnyi só
1/4 tk. sütőpor (elhagyható)
4-5 "tekerésnyi" chili (nem lesz csípős, nem kell aggódni, csak kihozza a csokoládé ízét)


Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük - 180 fokra sima sütő, 165 fok légkeveréses.

A csokoládét a vajjal nagyon kis lángon összeolvasztjuk. Tipp: először a kockára vágott vajat tegyük a lábosba, olvasszuk meg félig, majd tördeljük bele a csokoládét. A tűzhelyet el is zárhatjuk, az edény és a vaj hőjétől a csokoládé is megolvad. Nem szabad, hogy a csoki megégjen, ha sokáig marad a tűzhelyen, előfordulhat.

Az egész tojásokat a cukorral jó habosra, fehéredésig keverjük elektromos mixerrel.

Hozzáadjuk a lisztet, kakaóport és a sütőrport, jól eldolgozzuk, majd mehet bele a csipet só és a vanília aroma, a chili, végül az olvasztott vajas csokoládé is. Az egészet alaposan eldolgozzuk.

Egy kisméretű tepsit kissé kivajazunk, majd kibéleljük jó minőségű sütőpapírral (jártam már úgy, hogy beleragadt a sütemény, holott éppen az lenne a célja, hogy ez ne forduljon elő...) úgy, hogy a papír túllógjon a tepsi peremén.

A masszát a tepsibe töltjük és pontosan 20 percig sütjük, majd a sütőből azonnal kivesszük, hagyjuk langyosra hűlni, sütőpapírral együtt kiemeljük és kockákra szeljük. Vaníliafagyival az igazi.

tepsi mérete: 30x20 cm

Készíthetjük tortaformában is az alábbi adagokkal: (24 cm-es tortaformához)

200 g csokoládé
220 g vaj
4 tojás
440 g cukor
160 g liszt
60 g kakópor
2 ek vanília
só, chili
1/2 tk sütőpor

Ez esetben a sütési idő kb. 35 perc.

23 megjegyzés:

  1. Csodás brownie és fotó! Annyira tetszik a piros alapszín, no meg az eszközök! :)))

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus a kép, na és a piros kiegészítők csodásak, a süti meg nagyszerű:-))

    VálaszTörlés
  3. Szia Colors, a piros kávékiöntő még a nagymamámé volt, egy kincs :)

    VálaszTörlés
  4. Gesztenye, köszi! A süti tényleg nagyon jó, ki kell próbálni! :) Bár ilyet saját receptről nem illik írni :)

    VálaszTörlés
  5. Imádom a fotót! :) Ügyi vagy ;) Pussz

    VálaszTörlés
  6. Hat Jucika, en majdnem minden heten csinalok browniet, de persze a "just add eggs and oil" fajtat. ;-) De a heten kiprobalom a receptedet, olyan jol hangzik. Puszi, nagyon ugyi vagy, buszkek vagyunk rad!! Reni

    VálaszTörlés
  7. Renike! A barátnőm, aki évekig élt NY-ban, azt mondta, hogy nagyon finom :) ha beválik, akkor majd szabadalmaztatod a "magyar" brownie-t és terjeszted az igét :DD Már alig várom, hogy nyáron hazagyertek! millió pussz

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörű fotó!Pompás recept!Hol szerzed be a kiegészítőket?Egyik szebb,mint a másik!

    VálaszTörlés
  9. Szia Kriszta! Köszi! A kiegészítőket régóta gyűjtöm, mindig, ha meglátok valamit, megveszem. vannak párszáz Ft-os tételek is, a párezresig (pl. tortatál). A piros kávékiöntő pl. a nagymamámé volt. A pöttyös bögrát és a tányért pl. a Müller drogériában vettem, féláron:) Ezen kívül a fő beszerzési forrásom az antik piac:)

    VálaszTörlés
  10. Tényleg ez a tökéletes brownie!
    Az utóbbi három hétben kétszer sütöttem, mert visszatapsolták ( narancsos-mascarponés csokimousse alapjaként, egyszer tortaként, egyszer keretben sütve).
    Nagyon nagy köszönet a receptért!
    Szilvi

    VálaszTörlés
  11. Szia Szilvi! Igazán köszi! Valaki, aki kipróbálta! Juhééé! :) legközelebb ír krémmel tervezem sütni, tetején aprított karamellás csokival (snickers :) ) főleg, mióta vettem sütőkeretet, úgy szépen lehet majd szeletelni.

    VálaszTörlés
  12. Nekem is tökéletes volt a recepted, ahogy elkészítettem, azóta csak így fogom sütni!
    Az a narancsos pohárkrém is jó ötleted volt vele!
    Ja: és naggyon szépek a képek!
    Gratula

    VálaszTörlés
  13. Szia Erika! Neked is köszi! :) igen, ha lehet még fokozni ezt a brownie-t, azok a különféle krémek, öntetek, stb.

    VálaszTörlés
  14. Gyönyörű!!! Enném!:-) receptet viszem, bár van nekem is bevált brownie-m... de ez nagyon gusztusos, ki kell próbálnom!

    VálaszTörlés
  15. Latsia! Én is, de már sajna elfogyott :) Ki mire esküszik, én erre a receptre, tényleg olyan jóóó ragacsos.

    VálaszTörlés
  16. Strawberry, megsütöttem, isteni finoom, köszi!!!!:-)
    Este posztolom, bár már csak a képei vannak, úgy ahogy volt sutty... egy pillanat alatt elfogyott!:-)

    VálaszTörlés
  17. Latsia, örülök, hogy ízlett! Most mondhatnám, hogy "ugye én megmondtam", sajnos annyira finom, hogy az ember nem tudja tűrtőztetni magát, csak egy szelet, aztán még egy, aztán... :D

    VálaszTörlés
  18. Hát, hát... mit is mondhatnék... Soha nem voltam oda a brownie-ért, de már tudom, hogy egyszerűen csak rosszakat kóstoltam. Gondoltam, nem véletlenül istenítik ezt a receptet, kipróbáltam, és mindent értek már. :-) Igazi csokiholistáknak való anyag ez, tömör, ragacsos, de valahogy mégsem olyan tömény (gondolom, az a kis sütőpor, meg én fele cukrot tettem csak bele). Egyszóval: isteni. Hálás köszönetem neked, megvan az új tortaalapom a krémsajtos feltétekhez. :-)

    VálaszTörlés
  19. Szia saffron, valahogy így voltam én is a brownie-kkal, olyan kakaós piskótának tűnt az összes...:)

    VálaszTörlés
  20. Szia! Vaj helyett mehet margarin is? (most éppen laktózmentes diétára fogtak a babám miatt.) Köszönöm a választ előre is.

    VálaszTörlés
  21. Kedves Csilla, el kell hogy szomorítsalak, sajna margarinnal nem jó:( egyszer azzal sütöttem, de botrányos lett. :(

    VálaszTörlés
  22. Köszönöm a gyors választ! Akkor megvárom, míg a vaj újra zöld utat kap :-)

    VálaszTörlés
  23. Köszi a receptet! Kipróbáltam, elsőre, és nem kevés sikere volt :)
    Ma újra csinálok szerintem, mert KELL. Én őrölt chilit használtam, 1,5 tk-al, és pont jó lett. Ma dióval próbálom ki.
    A csokit a vajjal valóban gőzön kell összeolvasztani, néha ránézel, miközben olvad, megkevered, közben úgyis ér a többit összedolgozni.

    Szép napot!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails