2011. március 29., kedd

Stafétaátvétel és VKF téma

Drága Mézigörl keresett meg azzal, hogy nekem adná a VKF stafétát és érdeklődött, hogy elvállalom-e. Már hogy a manóba ne vállalnám, köszönöm  a kedvességét, hogy rám gondolt. Tisztára meghatódtam.

Emelett ugyanakkor meg is ijedtem, hűha, témát kell kitalálni...

Hosszas "gyötrődés" után végül arra jutottam, hogy a 42. VKF témája legyen....

Színpompás ételek

Itt a tavasz, tányérra a színes ételekkel! A hosszú tél után nem csak a gyomrunknak, hanem a szemünknek is szüksége van a felüdülésre.

A választott étel bármilyen lehet, leves, előétel, saláta, desszert, ital, üdvözlő falat, főétel, péksütemény, a lehetőségek végtelenek, egyetlen kritérium van: vibráló színeket szeretnék látni a tányérokon. Maga a szín gyakorlatilag mindegy, csak  az lényeg, hogy az elkészített étel (akár önmagában akár a kíséretével együtt összhatásában) legyen igazán vibráló, szinte szemkápráztató. Lehet nagyon piros, vagy nagyon zöld, akár sárga, rózsaszín, lila, vagy bármilyen élénk színű. A felhasznált alapanyag tekintetében sincs megkötés, lehet hús, zöldség, gyümölcs, tejtermék, stb.

Külön örülnék annak, ha  a találalás módja, az asztalnemű, egyéb dekoráció, kiegészítő, kütyük és egyebek :) háttér, stb. színeiben is visszaköszönnének az élénk színek, akár "tone in tone", akár komplementer vagy kontrasztos módon.

Én magam - amint az a képen is látszik és a "nevemből" is következik - az epret fogom előnyben részesíteni, de a döntést Rátok bízom.


Figyelem! A VKF-re bárki nevezhet, az is, akinek nincs blogja (ez esetben a receptet és a fotót én fogom közzétenni a blogon.)

A határidő legyen 2011. május 1., eddig az időpontig várom a bejegyzések linkjét/fényképes recepteket  a strawberry@chello.hu címre.

A bejegyzéseket 2011. április 25. és május 1. között tegyétek közzé a blogokon.

Szóval: Vigyázz! Kész! Főzz!

Mindenkinek jó sütést-főzést kívánok,

Straw.


26 megjegyzés:

  1. Kedvemre való téma!
    Nem is tudom, hogy én milyen témát választanék, ha egyszer én lennék a VKF! háziasszonya :O

    VálaszTörlés
  2. Akkor csak el kell kuldeni neked a linket ? Persze hogy benevezek!!!!

    VálaszTörlés
  3. Drága Strawberry! Sok szeretettel köszöntelek a VKF. 42. fordulójának háziasszonyaként! Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet, szívből örülök! Tudtam én, hogy az eper lesz a témád :-)) hehe, és szerintem egy cseppet sem baj, hogy még nincs "nagyszezonja". Nagyon jó ötlet, hogy bele vetted a többi bogyós gyümit is, kicsit tágulnak ezáltal a határok. Szóval szuper a téma, már kattog is az agyam, hogy mivel/mikkel nevezzek erre a fordulóra! Sok sikert és rengeteg pályázatot kívánok, és természetesen jó munkát is az összefoglalókhoz! Ha bármiben tudok segíteni, írj nyugodtan! Szép estét Neked! T. Orsi

    VálaszTörlés
  4. Mézi: még egyszer nagyon köszi!!!!!!

    VálaszTörlés
  5. Ez most komoly? Ennyi erővel lehetne a szüret is a téma, kb. annyira szezonális!

    VálaszTörlés
  6. Kedves lorien, sajnálom, ha a téma nem nyerte el a tetszésed. Szerintem elég nyilvánvaló, hogy a választásom miért esett éppen az eperre.:) A VKF! egyébként nem a szezonalitásról szól. Persze, ha pl. januárban kaptam volna a felkérést, akkor azért nem lett volna az eper a téma. De TAVASZ van, és ez nekem egye tjelent a friss (akár primőr) gyümölcsökkel...egyébiránt pedig éppen most (jóval azután, hogy kiírtam a VKF témát) olvastam Dolce Vita legújabb bejegyzését, hogy csütörtökön jelenik meg a Szufflé Magazin tavaszi száma, és csodák-csodája, mi virít a címlapon? Szerintem menj és nézd meg.:) Üdv, Strawberry.

    VálaszTörlés
  7. A képen látható epreket pedig éppen ma vettem, és igenis finomak és édesek...

    VálaszTörlés
  8. Nem azon múlik, hogy tetszik vagy sem (egyébként megfelelő időben nagyon is tetszene). Egyszerűen arról van szó, ha szezonális alapanyagról szól a VKF, akkor fontos az időzítés. A vágyainkkal nem tudjuk megerőszakolni a valóságot. Megfelelő minőségú hazai szamóca május második hete előtt egyszerűen nincs.
    Szerintem a blogoknak kiemelten fontos a "felelőssége" a szezonalitás és a regionalitás kérdésében. Ezt most komolyan magyaráznom kellene?

    VálaszTörlés
  9. Szia, én is hasonlóképpen gondolkozom a témáról mint lorien. Fogyasszunk idénynövényeket!

    Az eperszezon előtt max. a tavaly eltett eperlekvárjaim felhasználásával tudom elképzelni a részvételemet ebben a fordulóban, én semmiképpen nem vennék sem (friss)epret, sem más (friss) bogyós gyümölcsöt.
    De a fagyasztott bogyósok jöhetnek. ;o)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon örülök a témának!Annyi bogyós gyümi van még a fagyasztómban!:-)Nagyon szépek a képeid!:-)Kíváncsian várom a sok receptet!Mikortól lehet majd közzétenni a recepteket?

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Hát persze, hogy csatlakozom , tehetnék mást...?:)

    VálaszTörlés
  12. Kedves lorien, Selectfood, módosítottam a témát, légyszi kukkantsátok meg :)

    VálaszTörlés
  13. Mondjuk én is fagyasztott eperből dolgoznék és nem frissel, mert áprilisban az még sehol nincs.... tehát maximálisan egyetértek Lorien-nel a témában. Nekem van a fagyasztóban eper, ribizli, szeder, de azért gondolom nem ez lett volna a cél az eredeti kiírással... mármint, hogy a fagyasztóból dolgozzunk.

    (emlékszem, hogy gyerekkoromban mindig epertortát kértem szülinapomra és szegény anyukámnak nehézséget okoztam vele...)

    VálaszTörlés
  14. Nelli! április 25. és május 1 között kellene közzétenni.

    VálaszTörlés
  15. Strawberry!
    Meghajlok nagyságod előtt!
    Szerintem a téma így még jobb is, mint volt eredetileg! :)

    VálaszTörlés
  16. No, erre nevezek majd egy aprósággal. Amikor megváltoztattad a témát, majdnem megijedtem, hogy nem tudom beküldeni, amit szeretnék, de így is jó.
    Tudod, nem viszem túlzásba. Már tavalyi reci, de talán az nem baj. Most majd felhasználom... :-p

    VálaszTörlés
  17. Kedves strawberry, ez kellemes meglepetés!
    Ez a színpompás téma sokkal, de sokkal jobb az előzőnél!

    Köszönöm, hogy meghallgattál. :o)

    VálaszTörlés
  18. na látom, akkor ma éjszaka már nyugodtan alszom :)

    VálaszTörlés
  19. Lehet màr publikàlt receptekkel benevezni??
    Vagy teljesen ùj kell hogy legyen?

    VálaszTörlés
  20. Én vettem és készítettem is volna epret :)

    VálaszTörlés
  21. de ez a színes is nagyon tetszetős :)

    VálaszTörlés
  22. Epres vagy színes, mindkét téma nagyon tetszik! :) Remélem időm is lesz, hogy visszatérjek a VKF! forgatagába, ha más, már blogon lévő recepttel.

    VálaszTörlés
  23. Kedves Strawberry!

    Bárki bármit mond, semmi baj nincs az eper-témával sem.
    Már csak azért sem, mert egy recepteket megjelentető bármiféle fórumnak (újságnak, műsornak, blognak) kicsit előre kell dolgoznia. Éppen azért, hogy mire eljön az igazi szezon, az érdeklődők már kész recepteket találjanak.
    Szóval éljen az eper!

    Szamóca :)

    VálaszTörlés
  24. csak most olvasom a változtatást. nekem nagyon kedvemre való az új téma, hiszen imádom a színeket :) nem mintha a blog nevem ezt nem árulna el :D Szerintem az eper sem volt rossz választás! és csodásak a fotóid mint mindig :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails