2010. szeptember 2., csütörtök

Egy nagyon retró édesség: gríztorta a Planétásból



A Kedves Olvasók között biztosan van olyan, aki ismeri a Planétás receptkártya sorozatot, és sok olyan is, aki féltve őrizgeti - mint mi is - és gyakorta süt-főz is belőle. Aki olyan szemtelenül fiatal, hogy még nem hallott róla, annak annyit, hogy kb. 25 évvel ezelőtt megjelent receptkártya sorozat volt, azt hiszem kéthetente adtak ki belőle egy-egy csomaggal, és eltartott talán egy évig is, mire mindet összegyűjtötte az ember. Szerintem a 80'-as évek óta nem adtak ki olyan összetett, szuper receptekkel teli gyűjteményt, mint a Planétás, amiben a gyümölcsbefőzéstől kezdve a vendégváró különlegességekig mindig találtunk valami kedvünkre (és a család kedvére) valót. Mindig nosztalgikus érzés fog el, ahányszor csak ránézek anya konyhájában a kissé ütött-kopott dobozra, benne a szamárfüles, néhol ételfoltos receptkártyákra, tolulnak a a gondtalan gyermekévek élményei. Anyukám szerint mindig is önálló, talpraesett kislány voltam, így kivívtam azt a "megtiszteltetést", hogy olyan 5-6 éves koromban már leküldött a bérház alatt lévő könyvesboltba azzal, hogy vegyem meg a következő Planétást. Igen, én ezt akkor megtiszteltetésnek éreztem, hogy igazi pénzzel mehetek igazi boltba vásárolni. Amikor hazaértem, izgatottan bontottuk ki a folpack borítást - ja kérem, 1980 akárhányban nem voltak csilli-villi csomagolóanyagok - és az izgalom, amit akkor éreztem, körülbelül azzal ért fel, hogy vajon milyen képregény lesz a Donald rágóban. Sőt. Szóval, külön kis délutáni program volt, az újdonsült kártyák nézegetése, rendszerezése. Azt hiszem, a gasztronómia iránti szenvedélyemet akkor alapozta meg anyukám, észrevétlenül.


Ez a recept a Planétásból van, és úgyszintén gyerekkoromat juttatja eszembe, nagymamám is sokszor készítette, házi baracklekvárral kente meg, anya is, nagyobbacskán én magam is, sőt, ha jobban visszemlékezem, ez volt az első édesség, amit életemben elkészítettem. Kérem, hogy a csúcsgasztronómia iránt elkötelezettek, az egészséges táplálkozás hívei most lapozzanak tovább, ez nem az a recept. Pudingpor, zacskóból. És kakaós tejbegríz, jó sűrűn. :) De én akkor is szeretem.


Hozzávalók:
1 liter tej
15 dkg búzadara
2 púpozott ek kakaópor
5+4 púpozott ek kristálycukor
lekvár, ízlés szerint (pl. sárgabarack, meggy)
1 cs vanília ízű (vagy ízlés szerint másfajta) pudingpor


Elkészítés:

1.Fél liter tejet felforralunk, belekeverjük a búzadarát, 5 evőkanál cukrot, a kakaót, és addig főzzük, amíg sűrű masszává nem válik. Ezután vízzel kiöblített jénai tálba öntjük.

2.Ha kihűlt és megdermedt, a tetejét nem túl vastagon megkenjük lekvárral.

3.A pudingot a csomagoláson lévő leírás szerint elkészítjük és a lekváros réteg tetejére öntjük.

4.Hűtőben jól lehűtjük, hogy könnyen szeletelhető legyen.

1 megjegyzés:

  1. Ha szépen kérlek meg tudnAd nézni, hogy megvan e a Planetas sorozatban a mezes krémes recept, mert én azt elveszítettem es nagyon hiányzik . Előre is koszonom.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails