2010. november 14., vasárnap

Erdei gyümölcsös túrótorta


Tudom, ebben a nyári melegben kicsit furcsa az ünnepi dekor, de azért mégiscsak nyakunkon a karácsony, és amit ígértem, be is fogom tartani (a szavazással kapcsolatban) Egyébiránt ezeket a vadonatúj hópihéket és a tortatálat is ki kellett próbálni. Szóval ezért a dekor.

Ez az egyik kedvenc tortám, sőt, ha jobban belegondolok, az ilyen típusú torta a kedvencem: nem édes, nem tömény, és csupa finomság van benne. A cukrászdákban kapható, totál mű, Hulalával felturbózott, gyümölcsöt és túrót soha nem látott tortakölteményeket (amik inkább szépek, mint finomak, az élettani hatásukat meg inkább hagyjuk) el lehet felejteni, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen torta nálunk kb. 4500 (!) Ft körül mozog...ugyanmár.  Szóval csak bátran, egyáltalán nem bonyolult elkészíteni.

Offtopic: Egyébként öröm van, meg boldogság, mert beválogattak a Pataki Kerámia Kft. karácsonyi receptversenyére, de erről majd később, természetesen a beküldött recepteket itt is közzé fogom tenni.


Erdei gyümölcsös túrótorta hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához:

a piskótához:
8 db tojás
16 dkg liszt vagy ugyanennyi Update 1 liszt
16 dkg kristálycukor vagy 9-10 dkg fruktóz
1 mokkáskanál sütőpor (lehetőleg fosztfátmentes- DM-ben kapható)

a töltelékhez:
50 dkg túró
4 dkg étkezési keményítő
4 dl tej
ízlés szerint cukor/édesítő
350 gr vegyes fagyasztott erdei gyümölcs
120 gr diabetikus befőzőcukor 3:1

Megj.: én sütéshez-főzéshez általában édesítőt használok, de mindenki döntse el maga

Elkészítés:

Először is, a szokásos módon készítünk egy piskótát (én most sütőport is tettem bele, alapesetben nem kell.)
A tojássárgát habosra keverjük a cukorral, belekeverjük óvatosan a fehérje keményre vert habját, végül beleszitáljuk a lisztet, a sütőport és hablapáttal, óvatosan összedolgozzuk.

A tortaforma alját beborítjuk sütőpapírral, majd a peremét rákapcsoljuk úgy, hogy  a papír lógjon túl a peremen.

A tésztát a formába simítjuk és 180 fokon 40 percig sütjük. Fogpiszkálóval ellenőrizzük, megsült-e.

Az étkezési keményítőt és ízlés szerint cukrot (3-4 ek.) csomómentesre keverünk a tejjel és sűrű krémet főzünk belőle. Hűtjük, majd robotgéppel alaposan kikeverjük a túróval és ízlés szerinti mennyiségű porcukorral (6-7 ek.) 

Közben ellészítjük a gyümölcszselét is: a fagyasztott gyümölcsöt lábosba öntjük és kb. 1 dl vizet öntünk alá, majd hozzáadjuk a zselírozócukrot és forrástól számolva 3 percig főzzük. Hűtjük.

A kész piskótát 3 lapba vágjuk.

Az első lapra kenjük a túrókrém felét (figyelem, 3 evőkanálnyit tegyünk félre a tetejéhez). A túrókrémen vékonyan elkenünk 2-3 ek. gyümölcszselét.
Ráhelyezzük a második lapot, ennek a tetejét vékonyan megkenjük gyümölcszselével, majd erre jön a túrókrém második fele. A legfelső lapra kenjük a félretett 3 ek túrókrémet vékonyan, majd vastagon beborítjuk a maradék gyümölcszselével.

Tálalásig hűtőszekrényben tartjuk, tálalás előtt nem sokkal az oldalát bevonjuk 2 dl kemény habbá vert tejszínnel.
 
Megjegyzés: a képen látható diabetikus változatban készült. Megmondaná bárki? Az ízén nem érezni, az alakunkon igen :p.

7 megjegyzés:

  1. Csatlakozom az előttem szólóhoz! :)

    VálaszTörlés
  2. Isteni finom!Már kétszer elkészitettem és mondhatom a legjobb torta,amit életembe ettem!
    köszönet a receptért!

    VálaszTörlés
  3. Eperrel keszitettem es tenyleg isteni, nagyon konnyu! Nekem nem lett ilyen mutatos, de majd meg sokat gyakorolom :P

    VálaszTörlés
  4. Többször elkészült eperrel és málnával is, ez a kedvenc túrótortánk a mai napig!
    Köszi:)

    VálaszTörlés
  5. Most csinálom éppen ezt a tortát, minden kész és hűl, de én mindenképp ehető ostya lesz a tetején. Ebben az esetben mit javasolsz, hogy készítsem? arra gondoltam , h a zselét nem a tetejére rakom, hanem a túrókrém rétegek aljár és tetejére is. viszont azt nem tudom, h esetleg díszíthetem a zselével az ostyát körbe, h ne penderedjen fel? Amugy nagyon ijesztő volt a keményítő állaga míg össze nem dolgoztam a túróval. :D

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails